2015. május 27., szerda

BK4(2) Csopak-Balatonfüred

Keserű pacsirtafű (Polygala amara)

Kicsi, vékony szárú évelő. Levelei szálasak, lapát alakúak vagy lándzsásak ép szélűek, hegyes csúcsúak, dúsan borítják a szárat, szórtan helyezkednek el rajta. Levélnyelük nincs, ülőek. A kék vagy lila színű virágok szárvégi fürtöt alkotnak. A virág szerkezete nagyon érdekes, kissé a pillangósok virágára emlékeztet (ugyanabba a rendbe – Fabales – tartoznak). Két szirom evezővé módosult, a többi sisakszerűen összeborul, illetve néhány, vékony cimpákra hasadt, rojtos szirom kilóg közülük. Termése kicsi tok. Május-júniusban virágzik nyílt réteken. Gyógynövény, mint nevében is szerepel, keserű anyagokat tartalmaz, ezek étvágyjavító hatásúak.




 
 Piros gólyaorr (Geranium sanguineum).



 













Kőrislevelű nagyezerjófű (Dictamnus albus)
















Árlevelű len (Linum tenuifolium)
A termesztett lenfajok 80-120 cm magasra nőnek meg. A vadon élő fajok alacsonyabbak,az árlevelű len 30-50 cm-re nő meg. Az egész növény kopasz, szára vékony elágazó. Levelei aprók, szálasak, ép szélűek, a száron szórtan állnak. Virágai fehérek vagy halványlila árnyalatúak, a szirmok erezete egy kicsit erősebb, mint az alapszín. Termése gömbölyű tok. A lenféléket nem érdemes csokorba szedni, egyrészt mert védett fajok is vannak köztük (mint az árlevelű is, eszmei értéke 5000 forint), másrészt igen hamar lehullanak a törékeny szirmok. Május-június hónapokban virágzik, nyílt réteken, parlagon maradt földeken, szántókon találkozhatunk vele. forrás: http://novenyhatarozo.info/noveny/arlevelu-len.html



Szakállas csormolya (Melampyrum barbatum)
Hengeres szára a felső harmadban dúsan elágazik. Levelei lándzsa alakúak, csipkés vagy fűrészes szélűek, nyél nélküliek vagy rövid nyelűek. A levelek hónaljában, a szár felső részén elnyúlt fürtben nyílnak a sárga, forrt pártájú virágok a feltűnő murvalevelek között. Június vége és augusztus között virít réteken, útszéleken.

forrás: http://novenyhatarozo.info/noveny/szakallas-csormolya.html







Érdekes színváltozat. A lila lehet, hogy mezei csormolya














Kötelező fénykép:

 Jókai kilátó












Képek itt.

https://picasaweb.google.com/110707593898817886033/20150527BK42Csopak_Balatonfured

2015. május 9., szombat

Mecsek Melegmányi-vízesés




 A Középső-Mecsek egyik legszebb szurdoka a Meleg-mányi-völgy. Öreg tölgyesek, bükkösök, ritka, értékes növények találhatók itt. A fátyolvízesések a Melegmányi-patakot tagoló mésztufa lépcsőkön jönnek létre. Csapadékos időszak után közel 6 méter magas mésztufa lépcsősoron csobog le a víz. A mésztufagátakat a víz magának építi: a patakban levő nagy mennyiségű oldott mésztartalom a patakba dőlő faágakra, gallyakra kicsapódik, lassan összefüggő tömböket alkotva.
forrás:http://www.turautak.com/cikkek/turautak/manfa--melegmanyi-volgy--kelet-mecsek-tura-.html



 A Mánfai-kőlyuk 1982 óta fokozottan védett természeti érték a Mecsek-hegységben. A Mélyvölgy alsó szakaszán, a Zsidó-völgy betorkollásánál, 240 m tszf. magasságban nyíló barlang bejáratának mérete a hegységben egyedülálló. Elsőként Hölbling Miksa említette, aki 1844-ben járt benne. Feltárását az 1900-as évek elején Ozanich Gyula vezetésével kezdték meg. Ekkor még csak egy 6 m széles, 6,5 m magas, mintegy 10 m hosszú sziklaüreg és a hozzá csatlakozó két szűk folyosó volt ismert. A triász időszaki mészkőben, tektonikus törésvonal mentén kialakult, ma már 180 m hosszban feltárt járat vizét vízgazdálkodási célra hasznosítják. A feltáró munkák, valamint a vízmű számára történő kiépítés, táróhajtás során végzett robbantási munkák eredményeként a bejárat térsége megváltozott, a főfolyosó pedig természetes jellegét teljesen elvesztette.
 forrás:http://www.turautak.com/cikkek/turautak/manfa--melegmanyi-volgy--kelet-mecsek-tura-.html






 Fehér acsalapu (Petasites albus)


Az acsalapura és martilapura is jellemző, hogy tavasszal virágos hajtásuk jelenik meg, leveleik csak később, nyáron.


Március-április folyamán jelennek meg 15-30 cm magas virágai: a fehér színű fészkes virágok dús fürtöt alkotnak. Fehér színű porzóik hosszan kinyúlnak a virágból. Az egész növény finoman, fehéren molyhos. Elvirágzás után jelennek meg 70-100 cm magas száron a
levelek, melyek vese alakúak, fogas szélűek, molyhosak. Termése a fészkesekre jellemző kaszat. Hegyvidéki patakok partján találkozhatunk vele. Védett, eszmei értéke 2000 forint.

 forrás: http://novenyhatarozo.info/noveny/feher-acsalapu.html



















További képek itt.

https://picasaweb.google.com/110707593898817886033/2015059Mecsek_Melegmany