Olasz szerbtövis (Xanthium italicum)

Túra: 2014.12.20. Balaton

Olasz szerbtövis (Xanthium italicum) fészekvirágzatúak Asteraceae (Compositae),
családjába tartozó faj.

Amerikai származású. Lágyszárú egyéves vegetatív úton nem szaporodó növény. Hajtásrendszrük szabad állásban terebélyes, sok oldalhajtást fejlesztő nagytermetű, 30-150 cm magas. Erős orsógyökerük van, mely a talajba mintegy 20-30 cm mélyre hatol. A szár és levélnyél sárgásbarna. A levelek egyszerűek, szórt állásúak  5-10 cm hosszú nyelűek. A levelek széle egyenlőtlenül fogas. A virágok egylakiak, a virágzatok egyivarúak, kétalakúak., a virágok aprók. A porzós virágzatok csúcsálló fészekben állnak, a porzós virágok fészkei sokvirágúak. gömbölyűek, megközelítően 5 mm szélesek. A termős virágzatok levélhónaljiak.. A termős virágok fészkei kétvirágúak. A termős virág párta nélküli. A kétüregű termős fészket a horgas tüskékkel borított, módosult fészekpikkelyek teljesen körülzárják, csak a virágok bibeszála emelkedik ki a két csúcsi szerv közötti résen. A termések érése során a fészek és a rajta lévő tüskék megkeményednek, a fejlődő kaszatterméseket magukba zárják.
A szerbtövisek július második felétől szeptemberig virágoznak. Rövidnappalos növények. A virágzás indukciója után a porzós virágzatok hamarabb jelennek meg a termősöknél, a pollenszórás kezdete is néhány nappal megelőzi a termős virágok termékenyre fordulását. A pollenek szél vagy eső hatására
a közvetlenül a porzós virágzatok alatti termős virágok bibéire kerülnek, ezért leggyakrabban
önmegporzás játszódik le. A terméságazatok teljes érése szeptember–októberre fejeződik be. A terméságazatok az ősz és a tél folyamán a kórókról fokozatosan hullnak le, egy részük akár még a következő tavaszig is a szárakon maradhat, nagyobb lehetőséget biztosítva ezzel az állatok szőrébe ragadó terjedésnek.

Őshazája Észak-Amerika. Ma gyakori gyom Dél-, és Közép-Európában. Ausztráliában a Hunter folyó mellett terjedt el. Megjelent Ukrajna nagyobb folyói mentén, Nyugat-Európában szórványos (Elzász, DK-Franciaország), tőlünk északabbra ritka (Szlovákia), vagy hiányzik (Csehország, Lengyelország).

Az olasz szerbtövis első előfordulását a történelmi Magyarország területéről, Óbecséről közölték.
A Maros és a Körös közti Tisza-szakaszon az 1920-as években kezdett el terjedni a vízpartok mentén, sőt egyes szárazabb ruderális társulásokban is megjelent. Mai elterjedési területe: Duna-völgy, Tisza-völgy, Szamos– Körös–Maros-völgy, Martonvásár, Tiszántúl, Észak-Alföld. A faj a hullámterekről
az árterekre, majd a szántókra, elsősorban kapáskultúrákra és az egyéb mezőgazdasági területekre is átterjedt. A Dunántúlon Tolna megyében volt jelentősebb fertőzés.

Az olasz szerbtövis üdébb, tápanyagban és bázisokban gazdag, humuszos öntéshordalék- és lösztalajon fordul elő, a talaj mechanikai összetétele iránt kevéssé igényes, homokbázisú talajoktól kezdve a nehéz agyagokig megtalálható. Az olasz szerbtövis viszonylag melegigényes, a termofil erdők és erdős sztyeppek övének megfelelő klímához kötődik. A fagypont alatti hőmérsékletet csak terméságazat formájában képes elviselni, mivel azonban a talaj felmelegedésétől függően viszonylag későn (május) kezd el csírázni, a csíranövények fagy miatti mortalitása nem jelentős.

A szerbtövisek termései és csíranövényei erősen mérgezőek. A mérgezés tünetei néhány órán belül jelentkeznek, súlyos esetben az állatok rövid időn belül elhullnak. Érzékenyek a sertések, a szárnyasok, juhok, kecskék, de különösen a lovak és a szarvasmarhák. Tilos az állatokat szerbtövist tartalmazó szénával takarmányozni.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése