Vadmurok (Daucus carota) az ernyősvirágzatúak (Apiales) rendjébe, ezen belül a zellerfélék (Apiaceae) családjába tartozó faj.
A latin nevében is szereplő 'carota' szó utal rá, hogy a
kerti sárgarépa elődje. A sárgarépa azóta rengeteg nemesítésen ment
keresztül, számtalan fajta létezik-de mindegyik a vadmurok
leszármazottja.
Egyenes szára nem vagy alig ágazik el. Levelei
többszörösen összetettek, szárnyaltak. A száron szórtan helyezkednek el.
Virágzata sok kicsi ernyőcskéből összetett ernyővirágzat. A virágok
színe eleinte halvány rózsaszínű, de a virágzás előrehaladtával fehérek
lesznek, csak az ernyő közepén marad egy sötét bíbor virág. Elvirágzás
után az ernyő összecsukódik, ebben találhatók meg az apró ikerkaszatok.
Június és november hónapokban virágzik, réteken, legelőkön, utak szélén
gyakori. Megdörzsölve erős illatot áraszt-ez az ernyősök sok fajára
jellemző..jpg)
.jpg)
.jpg)
Vadmurok (Daucus carota) apró ikerkaszat termésén csíkos pajzsospoloska (Graphosoma lineatum) látható.
Kőhegyí Dániel "A hatalmas, tenyérnyire nyíló összetett ernyővirágzat hófehér szirmú, parányi virágokkal van tele, de a virágzat kellős közepén van egyetlen
sötétlila virág, mintha csak egy apró rovar üldögélne rajta. A néphit
szerint régen az egész virág lila volt, mint a bűnbánat színe az adventi
gyertyákon, de ahogy fogyott a leányokban a szemérem, úgy fehéredett
ki, mintha a sötét szoknya alól már a csipkés alsószoknya lebbenne ki
egyre inkább, és majd ha az utolsó lila virág is eltűnik a virág
közepéről, akkor lesz vége a világnak. Érdekes, ahogy megöregednek az
asszonyok, mind úgy emlékeznek, hogy az ő fiatalságuk idején még jóval
több lila virág volt a murokban, függetlenül attól, hogy melyik
évszázadban születtek…"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése